Ingyen menzát ígért a kormány, de pénzt nem adnak

Lázár János és Novák Katalin is büszkén jelentette be, hogy hamarosan sokkal több gyerek kaphat ingyenes ételt a bölcsődékben és az óvodákban. Csakhogy most kiderülhet, valójában a kormány úgy adna sokkal több ingyenes ételt, hogy annak árát az önkormányzatokkal fizettetnék meg.

  • Eduline

Stiller Ákos

Lázár János és Novák Katalin beszélt arról, hogy 320 ezer gyereket érint majd a napi háromszori étkezés és azoknak is jut majd ingyenes étkezés, akik eddig féláron kapták.

A több ingyenesen étkező gyerek több pénzt is igényel, azonban a vg.hu számításai szerint az összeg, amivel a tárca kalkulál, és amennyit rászánnának az ingyenesség kiterjesztésére, egyszerűen nem lesz elég. Sőt, úgy tűnik, hogy a kormány a lépés költségeinek a felét sem fizetné ki.

Ráadásul a 3,5 milliárd forint - jövőre 10-11 milliárd forint - arra is elég kell, hogy legyen, hogy a már rendeletben szabályozott, magasabb minőségű élelmiszereket állítsák elő belőle. Márpedig a magasabb minőség minden esetben magasabb árakat is jelent.

A vg.hu számításai szerint ugyanakkor idén 7, jövőre 19 milliárd forint esik ki az államkasszából, ha tényleg nem kell fizetniük ezentúl azoknak, akik eddig megtérítették a gyerek menzai költségeit. A lap végül arra a következtetésre jut, hogy a kieső összeget valószínűleg az önkormányzatok állják majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.