szerző:
Eduline

Már csak két napotok van arra, hogy beadjátok a központi középiskolai írásbelire a jelentkezési lapot.

©

A középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatóikat, amelyekben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2018/2019. tanévben. Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és ennek keretében közölték azt is, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy olyan középiskolába is jelentkezik, amely írásbeli felvételit kér a diákoktól, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon. A jelentkezési határidő december 8.

A 2018-as középiskolai felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.