Tiltakoznak a pedagógusok, a szülők és a diákok az e-napló kötelező használata ellen

Idén kötelezővé tették az állami iskolák számára az elektronikus napló használatát, de a pedagógusok, a szülők és a diákok is ellenzik.

  • Eduline
spotlight.macfound.org

Csak három hete indult el a 2018/2019-es tanév, máris a Facebookon szerveződnek a lassú és sok hibával működő e-napló használata ellen a pedagógusok, a szülők és a diákok - írja a 168 óra.

Nem kérünk a Kréta naplóból! nevű Facebook-csoport szerint a rendszer lassú, percekbe telik egyetlen érdemjegy beírása, és rengeteg felesleges adminisztráció kell hozzá. Közben sokszor a diákok sem tudnak bejelentkezni. Szerintük a rendszer átláthatatlan, és nem tud kezelni olyan alapproblémákat, mint például amikor egy diák nem egy egész napot, csak egy órát hiányzik. „A diákok felhasználóneve az oktatási azonosítójuk, jelszavuk pedig a születési dátumuk, így bárki könnyen belenézhet az adataikba”, írják.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt elnöke saját és kollégái tapasztalatai alapján szintén kemény bírálatokat fogalmazott meg az e-naplóval kapcsolatban.

Az iskolák döntő többségének egyszerűen nincs meg a megfelelő informatikai háttere ahhoz, hogy a tanárok azokon oldják meg az e-naplóval járó adminisztrációs feladatokat. A tantermek túlnyomó többségében például egyáltalán nincs, a tanári szobákban pedig szinte alig van számítógép.

Nem becsülik meg a munkájukat - ezt érzik a pedagógusok?

Sok pedagógus úgy érzi, alacsony a megbecsültsége - írja pénteki számában a Magyar Idők, amelynek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, szerinte általában is jellemző, hogy a korábban magas presztízsű szakmák nem pontosan annak a tiszteletnek örvendenek, mint régen.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu