Visszatáncolt a kormány: a 9 osztályos iskola csak "egy alternatíva, egy lehetőség"

A kormány döntést nem hozott, csak „szabad utat engedett annak, hogy erről beszéljenek a köznevelési kerekasztalon és egyéb fórumokon is” - mondta a kilenc évfolyamos általános iskola ötletéről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

  • Eduline
Fülöp Máté

Az államtitkár hétfőn, az LMP-s Ikotity István kérdésére válaszolt. Az ellenzéki képviselő azt kérte, „végre öntsenek tiszta vizet a pohárba: döntöttek vagy sem?”.

Rétvári Bence a kilencosztályos iskoláról azt mondta, ez is „egy alternatíva, lehetőség, amit számba lehet venni”, a következő hónapokban meglátják, a vita hogy alakul, és szakmai döntést hoznak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tervek szerint az oktatási rendszer első nyolc éve három év óvodából, egy év alaposztályból és négy év alsó tagozatból állna. Az alaposztály - ennek a bevezetésével válna kilencévessé az általános iskola - az óvoda és az iskola közötti szakadékot hidalná át, de az államtitkárság szerint "ez nem a nagycsoport megismétlése".

Hat kínzó kérdés a 9 osztályos iskoláról: most akkor bevezetik? Vagy nem?

Egyre nagyobb a káosz a kilencosztályos általános iskola körül - mást mond a miniszter, az oktatási államtitkár és a parlamenti államtitkár. Úgy tűnik, az Emberi Erőforrások Minisztériumában sem tudják, be akarják-e vezetni a "nulladik évfolyamot", és ha igen, mikor. Hat kérdés és hat válasz a kilencosztályos iskoláról.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.