Hetente négyszer tejet és gyümölcsöt kap félmillió diák az iskolában

Évről évre több költségvetési forrás jut a családok, a gyermekek támogatására, ami az iskolakezdéskor akár több tízezer forintos segítséget is jelenthet - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

  • MTI
MTI / Balázs Attila

Beneda Attila hangsúlyozta: ma már az 1-9. évfolyamon ingyen juthatnak a tankönyvekhez a diákok, és egyre több gyerek részesül kedvezményes, vagy ingyenes étkeztetésben, továbbá az iskolakezdés anyagi terheinek csökkentése érdekében előrehozták a családtámogatások kifizetését. Ennek az intézkedésnek egymilliónál több érintettje van - tette hozzá.

A helyettes államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában azt közölte, hogy az iskolai program keretében félmillió gyerek heti négy alkalommal kap tejet és gyümölcsöt-zöldséget, 100 százalékos gyümölcslevet.

Ez az egészséges táplálkozáson túl az egészséges életmódra nevelést is szolgálja - mondta Beneda Attila.

Így kaphattok akár több tízezres iskolakezdési támogatást: mutatjuk a részleteket

Kik és hogyan kaphatnak önkormányzati iskolakezdési támogatást? Szinte minden településen elérhető a segítség, azonban az összeg és feltételeik eltérhetnek. A A Pénzcentrum összegyűjtötte, hogy a különböző önkormányzatoknál milyen iskolakezdési támogatásokat lehet igényelni. A kérdéseikre érkezett válaszokból kiderül, hogy szinte minden kerületben és városban elérhető a segítség. A 12.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.