A hét hírei: ilyen lesz az erkölcstanóra, ennyien kerülhetnek be a felsőoktatásba

Szeptembertől az első és ötödik osztályosok majdnem fele jár majd erkölcstanórára: egy interaktív bemutatón megtudtuk, milyen is egy "mesebeli" család, az azonban nem derült ki, mire kapnak majd ötöst vagy éppen egyest a diákok. Megnéztük, milyen ponthatárokra számíthatnak idén a felvételizők, és hányan járhatnak rosszul a minimumponthatár emelésével jövőre. Heti összefoglaló.

  • Eduline
Túry Gergely

Erkölcstanórán jártunk

Senki nem fog egyest kapni, ha nem ért egyet az erkölcstanárral, de az alapfogalmakat - például "a férfi és a nő közötti különbséget" - már az első osztályosoknak is tudniuk kell. Szeptembertől az első és ötödik osztályosoknak kötelező a heti egyszeri erkölcstan vagy hit- és erkölcstan: Hajduné Tölgyesi Lívia, a tantárgy 1-4. osztályos kerettantervének kidolgozója csütörtökön mintaórát tartott, az általa bemutatott "beszélgetős" módszer azonban nem biztos, hogy mindenhol beválik majd. Cikkünket itt olvashatjátok.

Az ösztöndíjakon spórolnak az egyetemek

Van, ahol 30-40 százalékkal kellett csökkenteni a rászoruló és a kiemelkedően teljesítő hallgatók támogatását, ugyanis a vártnál 300-500 millió forinttal kevesebb hallgatói normatívát kaptak az intézmények. Ebből finanszírozzák a hallgatói juttatásokat: február óta várnak a kompenzációra. Cikkünket itt olvashatjátok.

Milyenek lesznek a ponthatárok idén?

Július 24-én húzzák a 2013-as felsőoktatási felvételi ponthatárait: cikksorozatunkban megnézzük, hogyan dől el, ki jut be a felsőoktatásba, és milyenek voltak a tavalyi ponthatárok. Az orvosi és fogorvosi képzésekről szóló legújabb részt itt olvashatjátok, a 2013-as felvételivel kapcsolatos összes cikkünket - a pontszámítási szabályokkal és a legfontosabb határidőkkel - pedig itt találjátok.

stiller

Ők már most búcsút mondhatnak a felsőoktatásnak

Több mint háromezren járhatnak rosszul a kormány döntésével, amely alapján 2014-ben 260-ra emelkedik a minimumponthatár az egyetemi, főiskolai felvételin. 2015-ben 280, 2016-ban pedig már 300 lesz a határ, vagyis ennél kevesebb ponttal sem államilag támogatott, sem fizetős szakra, sem állami, sem magán- vagy alapítványi, sem egyházi felsőoktatási intézménybe nem lehet bejutni. Cikkünket itt olvashatjátok.

Ha nem tudtok elmenni az érettségire

A vizsgaszervező kormányhivatallal kell felvenniük a kapcsolatot azoknak a diákoknak, akik az árvíz miatt nem tudnak megjelenni a szóbeli érettségi vizsgán. A részleteket itt olvashatjátok, az árvízzel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.

Csütörtökön elkezdődtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, a szóbeli tételeket az Oktatási Hivatal készítteti, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatja el a háromtagú tantárgyi bizottságokhoz. Itt megtaláljátok a tételeket irodalomból, nyelvtanból, történelemből, biológiából és fizikából.

Stanford, Yale, Columbia - ingyen

Már hatvanegy egyetem kurzusain vehetnek részt ingyen azok, akik regisztrálnak a Coursera honlapján. Az ötlet két stanfordi professzortól származik, akik azt szerették volna, hogy azok is bekapcsolódhassanak a kurzusokba, akik komolyan érdeklődnek valamilyen téma iránt, de a körülményeik miatt nem járhatnak egyetemre. A részleteket itt olvashatjátok.

Nem tárgyalt a HaHa a minisztériummal

Nem jött létre szerdán a Hallgatói Hálózat (HaHa) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közötti találkozó: a HaHa szerint múlt hét pénteki akciójukon, amikor megrohamozták az Emmit, a minisztérium azt ígérte, hogy Hoffmann Rózsa közoktatási és Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral tárgyalhatnak. Ehelyett azonban az Emmi közkapcsolati osztálya fogadta őket: a részleteket itt olvashatjátok.

Facebook - Hallgatói Hálózat

Bírság a székházfoglalóknak

Összesen 415 ezer forintos büntetést kaptak a székházfoglalás szervezői: az aktivisták a negyedik alaptörvény-módosítás ellen tiltakozva foglalták el a Fidesz központját márciusban. Az érintettek szerint "abszurd" a gyülekezési joggal való visszaélés vádja, ezért kifogást nyújtanak be a döntés ellen, és bírósági tárgyalást kérnek. A részleteket itt olvashatjátok.

Mikor lesz béremelés?

"Soha ilyen közel nem voltunk" a tanárok béremeléséhez Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint. Ugyanakkor a múlt vasárnapi tüntetéssel kapcsolatban, amelyen pedagógus- és civil szervezetek a pedagóguséletpálya-modellben szereplő béremelés szeptemberi bevezetését és a pedagóguskar létrehozásának megakadályozását követelték, Hoffmann azt mondta: a tüntetők követelései 'illuzórikusak" és politikai indíttatásúak. Cikkünket itt olvashatjátok.

Professor emeritus cím az elbocsátott oktatóknak

Több, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről elbocsátott oktató is professor emeritus címet kapott. Dezső Tamás dékán február végén jelentette be: a rossz anyagi helyzet miatt huszonkét oktatójától válik meg a bölcsészkar: nyugdíjas korú, 62, illetve 65 év fölötti kollégákról van szó - a kormány döntése alapján nekik mindenképpen választaniuk kellett volna a bér vagy a nyugdíj között. A részleteket itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.