Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől jóval kevesebb fizetést kapnak az érzékszervi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógiai asszisztensek. Vannak, akiknek 20 százalékkal csökken a bérük, így létminimum alatt foglalkoztatja őket az állam. Egy kormányrendeletben ugyanis elvettek tőlük bizonyos pótlékokat, a bércsökkentés miatt pedig egyre többen mondanak fel - írja a hvg.hu.

Egy márciusi kormányrendelet alapján – ami többek között a pedagógusok átsorolását és a pótlékok egységesítését tartalmazta – a pedagógusok munkáját közvetlenül segítőktől elvesznek bizonyos pótlékokat - írja a hvg.hu.
Eddig a gyógypedagógiai asszisztensek, NOKS-os dolgozók (nevelő-oktató munkát közvetlen segítők) az alapbéren felül különböző plusz anyagi juttatásokat kaphattak, úgy mint nehéz körülmények után járó (6000 forint), felzárkóztatási (3000 forint) és egyéb pótlékot (10 000 forint). Ahogy az iskolák államosítása előtt a tanárok esetében nem minden iskola adott cafetériát, úgy itt is a fenntartó határozta meg, kinek melyiket adja. Ám a kormány – ahogy a tanárok esetében is – itt sem mindenkire terjesztette ki az összes pótlék megfizetését, hanem inkább elvette mindenkitől. Így összességében mindenkinek csökkent a fizetése, csak más-más mértékben. Van, ahol „csak” a 6000 forintos nehéz körülmények miatt járó pótlékot vették el, van, ahol azonban mindegyiket.
Van olyan iskola, ahol a gyógypedagógiai asszisztensek bruttó 20 százalékkal kevesebbet visznek haza szeptembertől. Illetve igazából csak az önkormányzati választásokat követő fizetési papíron lesz kevesebb a pénz, akkor viszont visszamenőleg levonják a tízezreket.
A gyógypedagógiai asszisztensek eddig is kimaradtak az elmúlt évek béremeléseiből és kompenzációkból. Jelenleg körülbelül havi nettó 80 ezer forintért dolgoznak, ez az összeg fog tovább csökkenni, amiből megélni nemigen lehet. Sőt, még inkább a KSH által meghatározott létminimum alatt van, ami jelenleg 87 510 forint. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.