Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyre több problémát jelent, hogy gyorsabban nő a sajátos nevelési igényű gyermekek száma, mint az őket ellátó szakembereké, gyógypedagógusoké.

Több Hajdú-Bihar megyei iskolát is lehetetlen helyzetbe hoz a mind súlyosabb gyógypedagógushiány. A Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) beérkezett jelzések szerint Püspökladányban, Nádudvaron, Derecskén és Konyáron már akkora a baj, hogy az aktív gyógypedagógusok jogszabályi kötelezettségeiknek sem tudnak eleget tenni - írja a Népszava.
Az egyik iskolából azt írták:
Kevés az úgynevezett utazó gyógypedagógus. Ezek a kollégák nagyon sok túlórával dolgoznak, emiatt nem tudják a jogszabályok szerint ellátni a feladataikat. Például a halmozottan fogyatékos gyerekeknek a törvény szerint 8-10 órát kellene biztosítani hetente, ebből jó, ha négyet megkapnak. Az integrált autistáknak is sokkal több járna, mint amennyit biztosítani tudnak. Előfordul, hogy egy osztályban hatos összevonás van, holott csak kettő lehetne".

A problémáról már nem mondható el, hogy helyi szintű: a PSZ megyei szervezetei országszerte szinte mindenhonnan hasonló állapotokról számoltak be. Nagy hiány van gyógypedagógusokból Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megyében, és máshol is.
A Népszava a cikkben azt is hozzáteszi: ebben a helyzetben nem is csoda, hogy Rétvári Bence államtitkár nemrégiben nagy örömmel jelentette be: a 2013-2016 közötti időszakban 1305 fővel nőtt a gyógypedagógusok száma. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogyan állnak most a számok, arányok. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának statisztikáiban a 2013/2014-es tanévben összesen 6081 gyógypedagógust tartottak nyilván, a 2016/2017-es tanévben pedig 7386-ot.
Veszélyes lehet a gyógypedagógusok hiánya: levelet írtak Palkovicsnak az egyetemek
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar kezdeményezésére egy állásfoglallást juttattak el a köznevelési törvény módosításának szavazása előtt az oktatásért felelő államtitkárságra. A Palkovics László államtitkárnak címzett levelet a kar most nyilvánosságra hozta. Az írást több, gyógypedagógiai képzést folytató egyetem aláírta.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.