Ezek a diákok akár havi 40 ezer forintot is kaphatnak az érettségi után

Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.

  • MTI
TG

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, az ösztöndíjprogramra 4,4 milliárd forint jut az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből, és a tervek szerint várhatóan 3200 tanulót tudnak belőle támogatni tanulmányaik idejére. Így az ösztöndíj havi mértéke elérheti akár a 40 ezer forintot is - tette hozzá.

Az államtitkár közölte azt is, hogy az ösztöndíjprogramra - amelynek kifutása 55 hónap - azok jelentkezést várják, akik érettségi után OKJ-s egészségügyi képesítést szeretnének szerezni, vagy már ilyen képzésben vesznek részt, azonban feltétel, hogy a tanulónak tanulmányai befejezése után Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásban kell dolgoznia legalább annyi ideig, ameddig az ösztöndíjat folyósították számára. 

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a kormány célja, hogy minél több, magasan képzett szakember dolgozzon az egészségügyben. Magyarországon a szakképzésbe kerülők száma alacsonyabb, mint az OECD-átlag, és ez igaz az egészségügy területére is - tette hozzá. Jelezte, a most meghirdetett ösztöndíjprogrammal is megpróbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy az egészségügyet válasszák hivatásuknak.

Mennyit lehet keresni az egészségügyben ápolóként vagy védőnőként?

A legfrissebb nyilvánosságra hozott statisztikai adatok alapján 2002 és 2016 közt több mint kétszeresére nőtt az egészségügyben dolgozók bére. A 2002-ben megkeresett 71 352 forinthoz képest ma átlagosan 162 837 forintot visz haza az, aki egészségügyben dolgozik Magyarországon. Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 reggeli műsorában azt hangsúlyozta, hogy szükséges lenne a védőnőre is az egészségügyi bértábla hatályát.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.