Ebolajárvány: újra kinyitnak az iskolák Guineában

Újranyitják az ebolajárvány miatt bezáratott iskolákat Guineában - jelentette be pénteken a nyugat-afrikai ország egészségügyi minisztere.

  • MTI
Képünk illusztráció
Fazekas István

Remy Lamah arról tájékoztatta az AP amerikai hírügynökséget, hogy az érintett iskolák hétfői újranyitását a helyzet javulása tette lehetővé. Libériában a következő hónapban fogják újrakezdeni a tanítást a korábban bezárt oktatási intézményekben. A járvány által leginkább sújtott Sierra Leonéban azonban továbbra is zárva maradnak az iskolák. "Elemezzük a helyzetet, és utána hozunk döntést" - mondta a Sierra Leone-i egészségügyi miniszter.

David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi koordinátora közölte, hogy a térségben az új megbetegedések száma az előző héten volt a legalacsonyabb augusztus közepe óta. A tisztségviselő mindemellett leszögezte, hogy továbbra is sok a tennivaló a kór megfékezése érdekében.

A rendkívül fertőző, halálos vérzéses láz 2013 decemberében jelent meg ismét Guineában, és a járvány a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a mostani - az eddigi legsúlyosabb - ebolajárványban mintegy 21 ezer ember fertőződött meg, és közülük több mint 8300-an haltak bele a kórba.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.