"A diákokat nem lehet megfélemlíteni" - Budapesten tüntettek az oktatási rendszerváltásért
"A jelenlegi oktatási rendszer rohad" - hangzott el a Kossuth téren, ahol több ezer diák, szülő és tanár tüntetett az "oktatási rendszerváltásért". A tömeg a Deák Ferenc térről vonult át a Parlament elé, ahol bejelentették: március 15-én ismét utcára vonulnak.
Szabó Fruzsina
Kik tüntetnek, miért tüntetnek?
A tüntetés szervezői, a Független Diákparlament tagjai az esemény Facebook-oldalán azt írták, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem reagált érdemben a január 19-i demonstráción elhangzott követelésekre, Orbán Viktor pedig nem fogadta el a diákparlament meghívását arra a vitára, amelyet az oktatási rendszer problémáiról tartottak volna. "Sajnáljuk, hogy a kormány teljesen hátat fordított a diákság és a minőségi oktatás nemzeti ügyének" - írják a demonstráció Facebook-oldalán, ahol 3500-an jelezték, hogy részt vesznek a megmozduláson.
"Ezért úgy határoztunk, hogy a döntéshozókénál magasabb szint képviselőihez, a magyar emberekhez fordulunk. Mivel az oktatási kormányzat semmibe vette az ország jövője érdekében megfogalmazott kéréseinket, ezért nekünk, magyar diákoknak, tanárainkkal és szüleinkkel közösen kell rendszert váltanunk az oktatásban" - teszik hozzá, szerintük ez az utolsó esélyük arra, hogy ne kényszerüljenek külföldre "egy élhetőbb jövő reményében".
20:11
A demonstrációt az Örömódával zárták, a téren maradt tüntetők azt skandálták, "Európa mi vagyunk", "egyek vagyunk", "erősek vagyunk".
20:05
Újabb tüntetés lesz
Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament egyik vezetője bejelentette, hogy március 15-ére is tüntetést szerveznek, az Operaházhoz várják a tüntetőket.
20:00
Túry Gergely
19:46
"Remélem, itt van az Echo TV"
Így jelentették be Kálló Dánielt, a Független Diákparlament szóvivőjét, utalva arra, hogy az Echo TV egyik műsorvezetője néhány hete nem az oktatási problémákról kérdezte a diákot, hanem a diákparlament felhívásának egyik mondatát elemeztette vele újra és újra. "Érzelmileg és fizikailag leamortizál, és nem is hatékony" - mondta a tüntetésen Kálló az oktatásról, aki szerint az iskolában legjobban a hibázástól félnek, márpedig hibák nélkül nincs kísérletezés, nincs innováció.
19:40
"Látta itt valaki a tömegben Balog Zoltánt vagy Orbán Viktort?" - tette fel a kérdést Bradánovics Bendegúz, aki szerint azért tüntetnek a diákok, mert nem akarnak elmenni Magyarországról, de azt sem szeretnék látni, hogy visszasüllyedjen az ország a feudalizmusa. "És tudjátok, mit nem szeretnénk látni? Az édesanyánkat Skype-on. Pedig egyre többen csak így látják az édesanyjukat" - mondta, hozzátéve: a diákok húzhatják ki a kátyúból az országot.
Túry Gergely
19:25
Lesz miniszterelnök-jelölti vita: Karácsony, Szél, Vona
"Megkerestük az országos diáktanácsot, hogy tárgyaljunk az együttműködésről, és igent mondtak. Úgyhogy ez a közeljövőben megkezdődik, így a diákok megosztottságtól mentesen, közösen hallathatják a hangjukat" - jelentette be Tarnay Kristóf, majd azt is bejelentették, hogy a Független Diákparlament által kezdeményezett, március 12-i miniszterelnök-jelölti vitán Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor vesz részt, ők válaszolnak majd a diákok kérdéseire, Orbán Viktor nem fogadta el a meghívást.
19:11
Dicsőséges nagyurak
A következő felszólaló Balla István tanár, aki bejátszotta Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című művét, méghozzá Mácsai Pál előadásában. "Petőfi ezt a verset száz évvel ezelőtt írta, de ma nem is lehetne aktuálisabb az üzenete" - mondta a pedagógus, aki szerint mindenki érzi, hogy "a jelenlegi oktatási rendszer rohad", de a jelenlegi kormánynak megfelel "a lebutított rendszer". Balla István szerint olyan tantervet kell készíteni, amely lehetőséget biztosít minden gyerek számára a saját személyisége kibontakoztatására, erre a jelenlegi tanterv nem ad lehetőséget.
19:07"Az Y generáció felébredt"
"A 12+1 pontról azt nyilatkozta Palkovics úr, hogy nem reális, de arra már nem volt hajlandó, hogy legalább egy válasz-e-mailt írjon, hogy miért gondolja ezt" - mondta Tarnay Kristóf, a tüntetés egyik szervezője, aki szerint az elmúlt hetek tüntetései azt mutatják, hogy "az Y generáció felébredt, kezünkbe vesszük a sorsunkat, közösen állunk ki a céljainkért".
19:00
"Az oktatási rendszer nem tud elbukni, mert már elbukott"
A következő felszólaló diák több problémát emelt ki, például az alacsony PISA-pontszámot, az állami és az egyházi iskoláknak járó állami támogatás közötti aránytalanságot, valamint azt, hogy előfordulhat olyan, hogy egy magyar iskolában szégyenfalra kerül ki azoknak a diákoknak a neve, akik intőt kapnak. "
18:55
"Ha a diák megszólal, rögtön az mondják róla, hogy lusta"
"Mindig megkapjuk, hogy a Független Diákparlament lezülleszti a diákságot, és nem akarunk iskolába járni" - mondta az első felszólaló, Tóth Laura szekszárdi középiskolás, aki szerint éppen azt szeretnék elérni, hogy jobb legyen az oktatás. "Egyre többen látják meg az oktatás siralmas helyzetét, és tudják, hogy a haladáshoz nekünk is európai szívonalú, 21. századi oktatási rendszerre van szükségünk" - tette hozzá, kiemelve, hogy az oktatásban teljes rendszerváltásra van szükség.
18:42Lassan megérkeznek a Kossuth térre
A tüntetők ezekben a percekben érkeznek meg a Kossuth térre, ahol a program szerint beszédek fognak elhangozni. Az egyik rendező arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki világítson a telefonjával, "mutassuk meg, mennyien vagyunk a téren".
Túry Gergely
18:35
Sok az idősebb tüntető
A demonstrációhoz ugyanis a szülői és oktatási szervezeteket tömörítő Civil Közoktatási Platform is csatlakozott, megjelentek többek között az Oktatói Hálózat tagjai is. Valószínűleg sok a tanár is, például a belharcokkal küzdő Pedagógusok Szakszervezete is támogatja a demonstrációt.
Egyetért a januári diáktüntetésen elhangzott követelésekkel a Civil Közoktatási Platform (CKP). „Az oktatási kormányzat sem hagyhatja figyelmen kívül a diákok 12+1 pontban megfogalmazott, reális követeléseit, sőt tárgyalási alapként kell kezelnie azokat" - írja közleményében a Civil Közoktatási Platform. Több ezren tüntettek péntek este Budapesten igazságosabb, demokratikusabb, diákközpontú és modern, a tanulókat nem túlterhelő oktatási rendszerért, sőt ultimátumot is adtak a kormánynak.
18:20
Balog Zoltán? Nem nagy kedvenc
Ezen a tüntetésen nem az oktatási államtitkár, hanem Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lemondását követelik - a tömeg többször skandálta azt, hogy "Balog Zoltán mondjon le", és van ilyen feliratú transzparens is. Palkovics László államtitkár neve még el sem hangzott, míg a 2012-es diáktüntetéseken rendszerint nem a tárcavezető, hanem az akkori oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa lemondását követelték a diákok.
18:18
Vona, Dúró Dóra, Szél Bernadett
A hvg.hu kiszúrta, hogy a tüntetésen megjelent az LMP-s Szél Bernadett, valamint a jobbikos Dúró Dóra és Vona Gábor is.
Túry Gergely
18:14
"Az iskola nem laktanya"
"Az iskola nem kaszárnya", "az iskola nem laktanya", "mi vagyunk a jövő", "Balog Zoltán mondjon le", "nem adjuk fel" - többek között ezt skandálják az Arany János utcai metrómegállónál tartó tüntetők, sokan EU-s zászlót tartanak a magasba. A tüntetésen a sokadik Kozmosz-szám hangzik el, most éppen Az okosok földje című. Ha valaki nem ismerné, egy részlet a szövegből:
Fosunk a jövőtől, büszkén a múltra
de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudjaúgy tudtuk, más bánt el velünkpedig mi voltunk azok, hidd el nekünk
18:10
Képek a Deák térről
Túry Gergely
Túry Gergley
18:05
Egyre többen csatlakoznak a tüntetéshez
Egyre többen csatlakoznak a tüntetőkhöz, akik hol azt skanádlják, hogy "gyertek velünk", hol azt, hogy "szabad ország, szabad oktatás", de elhangzott a 2012-es diáktüntetésekről ismert mottó, a "semmit rólunk nélkülünk" is. Tudósítónk szerint a diákokhoz sok idősebb tüntető is csatlakozott, a hangulat - elsősorban a menetet vezető teherautóból játszott zene miatt - az Eduline által megkérdezett egyik diák szerint "egészen házibulis".
17:55
Elindultak a tüntetők
A tüntetés fél hatkor kezdődött, akkor már több százan várakoztak a budapesti Deák téren, ahonnan ezekben a percekben indultak meg a tüntetők a Parlament felé - azt skandálják, hogy "gyertek velünk". A tüntetők közül többen "Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája", "Szabad oktatást!" feliratú transzparenseket tartanak a kezükben, mások a telefonjukkal világítanak.
Túry Gergley
17:45Mit követelnek a diákok?
1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal!11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében! Ne kössék nyelvvizsgához az egyetemi felvételit!(+1. Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást!)
Lecsúsztatok az álomiskolátokról? Felvettek benneteket egy hátrébb sorolt iskolába, de közben meggondoltátok magatokat? Vagy esetleg sehova sem kerültetek be az általános felvételi eljárásban? Mutatjuk, mely topgimnáziumokban és technikumokban maradtak még üres férőhelyek a rendkívüli felvételin.
A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.
Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója szerint az elsők között merült fel a neve az oktatási minisztérium államtitkári pozícióival kapcsolatban, hivatalos felkérést azonban végül nem kapott. A kormány cáfolta Pilz értesüléseit.
Kereki Judit közgazdász és gyógypedagógus évek óta a kora gyermekkori intervenció és a gyermekfejlesztés egyik meghatározó szakértője Magyarországon. Szerinte a korai szűrésnek kiemelt preventív szerepe van.
Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.
Egyre több sajátos nevelési igényű diák tanul a magyar iskolákban, miközben az intézmények és a szakemberek egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek az integrált oktatás biztosításában.
Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.