Sokszor a szülők okozzák a diákok túlterheltségét a Klebelsberg Központ elnöke szerint

Nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják - mondta a pedagógushiányról Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke.

  • Eduline
Túry Gergely

"Az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni ebben a kérdésben, hiszen sok esetben ők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket. Tapasztalataim szerint a kevesebb gyakran több, alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, ugyanakkor a fejlesztésre helyezett hangsúllyal sokkal jobban elmélyíthető a diákok később is kamatoztatható tudása" - mondta a diákok túlterheltségéről Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új vezetője a Magyar Időknek.

A pedagógushiányról azt mondta, az előző tanévben is sikerült megoldani a problémát. "Idén már az első Klebelsberg-ösztöndíjasok is végeztek, és közülük van olyan hallgató, akinek még mindig keressük a helyét. Azaz nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják. Azt gondolom, hogy oda kell figyelnünk a szakos ellátottság biztosítására, és meg kell találni azt a stratégiát, amely biztosítja hosszú távon a pedagógusellátottságot. A médiában nagy hangsúlyt kapott, hogy például az egyik iskolában kémia-bármely szakos tanárt keresnek. Ez nem azt jelenti, hogy minden szakos tanárból hiány van az intézményben, hanem azt, hogy kémiatanárt keresnek, ezért a másik szakját nem határozták meg" - magyarázta.

Ijesztő folyamatok: a kezdő tanárok fele egy-két éven belül otthagyja az iskolákat?

"Ha minden változatlan marad, akkor összeomlás előtti állapotban van az oktatás. Személyi feltételeit nézve egyértelműen. Egyszerűen nem lesz, aki tanítson" - mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. A PDSZ vezetője a 24.hu-nak azt mondta, Kásler Miklós kinevezése azt üzeni, hogy az oktatás messze nem lesz prioritás.

Az érdekképviseletekről a Klebelsber Központ elnöke azt mondta, nagyon fontos, ha széles körben tudjanak mindenről egyeztetni. "A kritikát pedig meg kell hallgatni, de azt is elmondtam mind a két új szakszervezeti vezetőnek az elmúlt időszakban, hogy nem szerencsés, ha valaki csak kritizál, és nincsenek konstruktív megoldásai. Mindenkinek az a célja, hogy jól működjenek az iskolák" - tette hozzá.

Hajnal Gabriella arra is kitér, hogy a jó iskola az, "ahova szívesen mennek be a gyerekek, szívesen tanulnak, ami azt jelenti, hogy élvezik azt az oktatást, amiben részük van, nézetem szerint ez ma az élménypedagógiával valósul meg. A kicsiknél a játékosság, a nagyobbaknál az informatikai eszközök jól megtanult használata visz előre. Mindebben a legnagyobb szerepe persze a pedagógusnak van. Kompetenciák fejlesztésére van szükség, mert mire kijön a diák az iskolából, már szakmák szűnnek meg, és több száz új alakul".

Az oktatási államtitkár szerint a diákok túlterheltsége nem alátámasztható sztereotípia

"Csökkentjük a tanulók, a pedagógusok terheit, megvalósul az intézmények nagyobb szabadsága, és szeretném, ha részesei lennének annak a párbeszédnek, amellyel jobb, versenyképesebb oktatást tudunk biztosítani" - mondta a Magyar Időknek adott interjúban Bódis József oktatási államtitkár, aki arra is kitért, hogy a kormány ebben a ciklusban is folytatja a megkezdett reformokat az oktatás átalakítása terén.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.