Több mint 20 ezer diák dolgozik nyári diákmunka programban idén

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek.

  • MTI
Stiller Ákos

Közölte, a nagy érdeklődésre való tekintettel további 400 millió forint támogatást biztosítanak a megyéknek a programra, így már összesen 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a 16-25 év közötti diákok munkatapasztalat-szerzését.

A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett az idei évtől a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. A mintegy 20 ezer diákból több mint 1500-an a turizmus, vendéglátás területén, mintegy 300-an pedig mezőgazdasági cégeknél helyezkedtek el.

Kifejtette, az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében célozták meg ezeket a piaci szegmenseket, a cégek érdeklődése pedig nagy a diákmunkások iránt. A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja - tette hozzá Varga Mihály.

Mennyiből él a magyar egyetemista?

A felsőoktatásban tanulók fele a családtól kapja bevételének nagyobb részét, körülbelül harmaduk döntően saját keresetére támaszkodik - olvasható a Világgazdaság című napilap csütörtöki számában. A lap az Oktatási Hivatal Felsőoktatási elemzési jelentése alapján azt írta, hogy a szüleikkel élő diákoknak 85 ezer, a kollégiumban élőknek pedig 73 ezer forint kiadásuk van havonta.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor - leghamarabb június 18-án - már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor - augusztus 31-én - még nem múltak el 25 évesek. A kormány a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat - mondta el a pénzügyminiszter.

Kétezer forintos órabér: van olyan diákmunka, amely ennyit fizet

Az órabérek emelésével több tízezer egyetemistát és főiskolást csábíthatnának magukhoz a munkaerőhiánytól szenvedő cégek a nyári hónapokra? Ma már diákmunkaerőből is hiány van - írja szakértők véleménye alapján az atv.hu, amely szerint a cégek már rugalmasabban kezelik a részmunkaidőt, ahogyan a béreket is kénytelenek emelni.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.