Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kiskereskedelemben a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban - közölték az ágazatban dolgozó cégek szerdán.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI érdeklődésére közölte: decemberben a munkavállalók leterheltsége fokozottabb, a helyzet megoldását szolgálja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével kötött kollektív szerződés, amelynek értelmében egy, a naptári évhez képest csúsztatott munkaidő keret áll a munkavállalók rendelkezésére. Mindez pedig lehetőséget ad arra, hogy a dolgozóknak az ünnepek előtti hónapokban minél több pihenőidőt biztosítsanak. Hozzátették: azokat a pihenőidőket, amelyeket az ünnepek miatt nem tudnak az év többi időszakában megszokott ütemezésnek megfelelően kiadni, januárban pótolják, ez is a dolgozók rekreációját szolgálja.
A Spar a munkaerőhiány hatását az év végi kiemelt időszakban fokozottan érzi, a létszámhiányt még a diákok foglalkoztatásával sem mindig sikerül pótolniuk. A cég a diákokat jellemzően pénztáros és árufeltöltő pozíciókra keresi, arányaiban a nyári szezonhoz hasonlóan, nagyjából a másfélszeresére nő ilyenkor az igényelt diákmunkaórák száma - közölték.
Az Auchan Retail Magyarország az MTI megkeresésére arról számolt be, hogy munkaszervezésükben is figyelembe veszik a karácsony előtti jelentős forgalomnövekedést. A munkatársak segítése és a vásárlók színvonalas kiszolgálása érdekében ezekben a napokban külsős munkaerők, így diák munkavállalók foglalkoztatásával üzemeltetik az országban található áruházaikat. A diákok elsősorban árufeltöltő, pénztáros és eladói munkakörökben tevékenykednek - írták.
Az Aldi Magyarország a decemberi emelt vásárlószám ellenére is elegendő munkatárssal rendelkezik valamennyi üzlete zavartalan működéséhez - írta vállalat az MTI-hez eljutatott közleményében. Ebben kifejtették, hogy az áruház nagy figyelmet fordít a munkatársak átlagon felüli bérezésére, képzésére és a rugalmas részmunkaidős foglalkoztatási formák biztosítására. Munkatársaink jelentős része részmunkaidőben dolgozik, ezért lehetőségünk van arra, hogy beleegyezésük mellett magasabb óraszámban is foglalkoztassák őket, ami egyúttal a hónap végén is magasabb fizetést is jelent. Kiemelték: az ALDI nyugdíjas-, illetve diákszövetkezetek segítségével nyugdíjasokat, illetve diákokat üzleteiben nem foglalkoztat, a cég azonban nagy hangsúlyt fektet a fiatalok munkaerőpiaci integrációjára.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI-t arról tájékoztatta, hogy november közepén kezdték el a szezonális, karácsonyi toborzási kampányt, amelyben a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint járnak el. A megállapodásban kitűzött plusz létszámnak több mint 80 százaléka vagy már az áruházláncnál dolgozik, vagy beléptetés alatt áll. Ezen felül néhány hete négy nyugdíjas szövetkezettel is együttműködnek, az első munkatársak már munkába álltak. Beszámoltak még az úgynevezett toborzási bónuszról is (30 000 forint), a juttatást akkor kaphatják a dolgozók, ha ajánlanak egy új kollégát, aki aztán legalább 3 hónapig a Tescónál dolgozik. A karácsonyi időszakban a bónusz összegét 10 000 forinttal megnövelték.
Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.
Melyik a legnépszerűbb diákmunka és mennyi a fizetés?
Hostess, turisztikai referens és animátor, a legtöbb fiatal ezekben a pozíciókban dolgozik a szünidőben. Az iskolaszövetkezetekbe idén kétszer annyi 18 év alatti jelentkezett, mint tavaly ilyenkor. Jelenleg 800-1000 forintot keresnek óránként, és mindannyian úgy látják, hogy könnyebb lett diákként elhelyezkedni a munkaerőpiacon. - derült ki a K&H Vigyázz, Kész, Pénz!
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.