Visszamenne az iskolába a harmadikról lezuhant diák

Visszamenne osztálytársai közé az a 17 éves diák, aki januárban leugrott a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájának harmadik emeletéről - írja a Blikk.

  • Eduline

A Blikk korábban arról írt, hogy a diák valószínűleg iskolatársai szekálása miatt vetette le magát a harmadik emeletről - súlyos sérülésekkel került kórházba, több csontja eltört, leszakadt a lépe, agyi ödéma alakult ki nála, és kómába került.

A lap úgy tudja, a fiú már jól van, arcsérülései miatt még csak pépeset tud enni, de már hiányolja a barátait, akiket nem láthatott eddig. Szülei - akik egyelőre nem döntötték el, a kezelések után visszaengedik-e fiukat az iskolába - nem mondták el neki, hogy mi történt, pszichológussal egyeztetve arra jutottak, hogy jobb, ha magától jönnek elő az emlékei.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.