Világhírű zenész írt igazolást az ötödikes srácnak

Egy igazi sztár aláírásával bármi kimagyarázható.

  • Eduline
AFP / Patricia De Melo Moreira

Egy philadelphiai ötödikes kihagyta az iskolát, hogy egy közönségtalálkozón láthassa kedvencét, Bruce Springsteent.

Michael az iskola igazgatójának a következő szövegű levelet nyújtotta át később: "Kérem, igazolja Michael Fenerty késését vagy hiányzását. A városi könyvtárba jött, hogy találkozzon velem, és vegyen egy példányt az új könyvemből".

A srác apukája szerint a suli csak úgy akarta elfogadni az igazolást, ha maga Springsteen írja alá, és bizonyítja, tényleg azt csinálta Michael, amit állítanak.

A zenész először azzal viccelődött, hogy el kell olvasnia az előre megírt igazolást, mert az első szerződésével is így került bajba. Ezután aláírta Michael igazolását, aminek csak a másolatát adták át a suliban, az eredetit megtartották - naná, mi is így tettünk volna.

(BBC)

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.