Vádat emeltek a kiskunhalasi református gimnázium egyik tanára ellen

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a helyi gimnázium egy tanára ellen a Kiskunhalasi...

  • eduline/mti

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a helyi gimnázium egy tanára ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség a Kiskunhalasi Járásbírósághoz - közölte Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn. A szóvivő azt mondta: a tényállásról több információt az ügyészség nem ad.

Az MTI információi szerint a Kiskunhalasi Református Kollégium és Szilády Áron Református Gimnázium tanárának munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tanár ellen a középiskolából érkezett feljelentés tavaly februárban, és a bíróság kiskorú veszélyeztetése miatt 30 napra előzetes letartóztatásba is helyezte a 38 éves férfit. A gyanúsított jelenleg szabadlábon van.

Kastyák János, a tanár védője az MTI-nek elmondta: még nem ismeri a vádirat tartalmát. Ők később kapják meg a vádiratot, mert a vádlottnak és védőjének a bíróság küldi meg - tette hozzá.

A 38 éves férfit még tavaly február végén jelentette fel egy kollégája, mert állítólag túl nyíltan beszélt osztálya előtt a szexualitásról, ráadásul az iskola kollégiumában a tanár egyik diákja megharapta egy másiknak a nemi szervét. A Blikk tavasszal arról írt, hogy a pedagógus sörrel is kínálta tanítványait.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.