Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hiába rendelhetők elvileg régebbi tankönyvek is, és hiába készült ezekhez "frissítő" anyag, a Klik állítólag mégis kiszűri a nem állami könyveket, ráadásul azután, hogy a szülők már aláírták a rendelést.

A Klik indoklás nélkül felülbírálja és módosíttatja az iskolák szakmai munkaközösségei által a tankönyvjegyzéken szereplő könyvekből, a költségkeretet nem meghaladóan összeállított és a szülők által már aláírt tankönyvrendeléseket – írja felhívásában a Tanítanék Mozgalom.
A felhívás szerint a tankerületeknek a szülők által már aláírt rendeléseket át kell bocsátani egy „szűrőn”, és ezen ismeretlen szempontok alapján mennek át, illetve esnek ki könyvek.
A Tanítanék szerint egy olyan levelet is kaptak az iskolák, amiben figyelmeztetik őket, ne rendeljenek olyan könyvet, ami a régi tantervhez készült.
A 444-et megkereste egy tanár, aki szintén tapasztalt hasonlót, szerinte a listáról lehúzott könyvek helyére minden esetben a KELLO könyveit teszik be.
Ez azért is furcsa a Tanítanék szerint, mert a régi tankönyvekhez készültek új kiegészítő füzetek, hogy az új tanterv szerint is használhatók legyenek. Csak ezek szerint hiába, ugyanis így sem engedi át őket a Klik.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.