Újabb elitgimnázium tantestülete csatlakozott a tiltakozáshoz

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanári kara is csatlakozott a Miskolcról indult, mára már egyértelműen országossá vált tiltakozáshoz.

  • Eduline
Wikipedia

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium nevelőtestülete 45 fővel csatlakozik a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai által megfogalmazott levélhez; megállapításaikkal egyetértünk, törekvéseiket támogatjuk. Csatlakozási szándékát a tantestületi többség aláírásával nyilvánította ki – írják.

Ezzel egy újabb nagynevű intézmény áll ki a közoktatás állapota ellen tiltakozók mellett. A Trefort a HVG Középiskola 2016 listáján a hatodik helyen szerepel. Több top intézmény is csatlakozott már a kezdeményezéshez.

A Tanítanék oldalán már közel 500 intézmény és szervezet írta alá a petíciót, amivel kiállnak a hermanosok mellett.

Az egyéni támogatókkal együtt az oldalon már 27 ezer fölött van azok száma, akik névvel is vállalták a szolidaritást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.