Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Csúszik az új tankönyvrendelet, egyes kiadók pedig attól tartanak, hogy a most minősített könyveiket később...

Csúszik az új tankönyvrendelet, egyes kiadók pedig attól tartanak, hogy a most minősített könyveiket később „visszadobhatják” – éppen a még csak tervezet formájában létező rendeletre hivatkozva. Nem mindenki ilyen pesszimista, de ha az Oktatási Hivatal lassú lesz, megeshet, hogy szeptemberre nem lesznek új tankönyvek - írja a hvg.hu.
„A közoktatásban a tankönyvek terén is jelentős a bizonytalanság: pár hete jelentek csak meg az új kerettantervek, az új tankönyvrendelet még mindig csúszik, a hivatalos tankönyvjegyzék összeállítása még nem történt meg” – olvasható abban a hvg.hu birtokába került levélben, amelyet az iskolaigazgatóknak címzett a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) elnöke. Szarvas-Ballér Judit levele arról árulkodik, az iskolák államosítását kísérő kaotikus jelenségek mellett az intézmények vezetői a tankönyvpiaccal kapcsolatos változásokkal sem feltétlen vannak tisztában. Pedig ez az a terület, ami nagyon is érinti az iskolákat, időben meg kell rendelniük ugyanis azokat a könyveket, amelyekből idén ősztől tanítani szeretnének. A cikk folytatását a hvg.hu-n olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.