Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az egyházi iskolák arányaihoz képest jóval nagyobb támogatást adnak Balog Zoltánék - derült ki a Klebelsberg ösztöndíjak átadásán.

A miniszter a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán csütörtökön jelentette be, hogy már 54 milliárd forint pluszforrás odaítéléséről döntöttek az egyházi oktatás számára.
Ezt a pénzt iskolák rendbetételére, új intézmények, illetve tanuszodák, tornatermek építésére fordítják majd. Emellett a jövő évre vonatkozóan várhatóan még kiírnak egy 80 milliárdos fejlesztési keretet.
Összehasonlításképp, ez az az összeg együttesen a Klik 2013-as költségvetésének (411 milliárd) harmada, egyúttal közel megegyezik azzal az összeggel, amivel 2016-ra többel tervezték a Klik költségvetését - erdo korábban nem adták oda az állami intézményeknek, most az egyháznak igen.
Heti Hoffmann Rózsa: Biblából jobbak a magyarok, mint a PISA-tesztben
Hoffmann Rózsa Magyarország oktatási államtitkára volt 2010-től 2013-ig, ennek fényében érdemes megvizsgálni, hogy mit is mondott. Emlékeztek még a 2012-es PISA-eredményekre? Akkor is a magyar diákok romló eredményeitől volt hangos a magyar sajtó, ezt sikerült fokozni a múlt héten nyilvánosságra hozott 2015-ös felmérés szerint.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.