Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szükséges igazolások iskolai bemutatását kéri a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

A szükséges igazolások iskolai bemutatását kéri a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) azoktól szülőktől, akik annak ellenére kaptak befizetési csekket, hogy gyermekük ingyenesen jogosult a tankönyvekre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága pénteken az MTI-vel, hangsúlyozva, nem a Kello tévedett.
A közlemény szerint az államtitkárságához több jelzés érkezett, hogy a térítésmentes tankönyvellátásra jogosult gyerekek szülei csekket kaptak a KELLO-tól.
Hozzátették: a könyvtárellátó tájékoztatása szerint csak azoknak küldtek ki díjbekérőt, akiknél a tankönyvfelelős a "szülő fizet" beállítást választotta. Az ingyenes tankönyvre jogosultak esetében ez csak úgy fordulhatott elő, hogy az iskola pontatlanul rögzítette a fizetési módot, vagy a szülő elmulasztotta igényét hitelt érdemlően jelezni - írta az államtitkárság.
A tájékoztatás szerint kizárólag az iskola tudja a támogatásra való jogosultságot elbírálni, módosítani a hibás megrendelést. Ezért a KELLO azt kéri azoktól a szülőktől, akiknek gyermekei ingyenes tankönyvellátásra jogosultak, de díjbekérőt kaptak, hogy keressék fel az iskolát, mutassák be a szükséges igazolásokat, például a családi pótlék folyósításáról szóló igazolást, szakorvosi igazolást, önkormányzati határozatot.
Az államtitkárság közleményében emlékeztettek arra, hogy szeptember elsejétől az állam felmenő rendszerben, az általános iskolában elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban térítésmentesen biztosítja a tanulók számára a tankönyveket. Ez azt jelenti, hogy a 2013/2014-es tanévben minden első osztályos diák ingyen kapja meg a tankönyveket, s ez a kör évről évre újabb évfolyammal bővül.
Az állam továbbra is fenntartja a rászorultsági alapú tankönyvtámogatást azokon az évfolyamokon, amelyekre az ingyenes ellátás még nem terjed ki - áll a közleményben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.