Szinte rabszolgaként tartották a gyerekeket egy indiai gyárban

A gyerekeknek iskolában lett volna a helyük, ehelyett napi 12 órát dolgoztak éhbérért.

  • Eduline

47 kiskorút mentettek ki Indiában egy gyárból, ahol illegálisan foglalkoztatták őket.

A gyerekek napi 12 órát robotoltak, ennek ellenére csak 2,6 dollárt kaptak naponta. A fő gond persze nem a pofátlanul alacsony bér volt, hanem az, hogy ezeknek a gyerekeknek iskolában lenne a helyük, nem egy üzemben.

Egy kislány az AJ+-nak azt mondta, azért volt kénytelen elvállalni a munkát, hogy a családja meg tudjon élni.

Indiában 4,35 millió 5-14 éves gyerek dolgozik.

 

Iskola helyett vadászaton dolgoznak a gyerekek?

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.