Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Szemeteszsákkal fojtogatta két iskolatársát egy 14 éves fiú a nyírszőlősi általános iskolában.
Szemeteszsákkal fojtogatta két iskolatársát egy 14 éves fiú a nyírszőlősi általános iskolában. A támadót emberölés kísérletének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Fülöp Gergely a hétfői esetről szólva elmondta, hogy az eljárás adatai szerint a Nyíregyháza külterületén, Nyírszőlősön található általános iskolában a negyedikesek és a hatodikosok egymás melletti helyiségekben öltöztek közös testnevelés órája előtt. Ekkor az egyik hatodikos, 14 éves fiú egy ott talált műanyag szemeteszsákot húzott hátulról egy 10 éves gyerek fejére, és percekig fojtogatta vele. A kisdiáknak végül sikerült kiszakítania a nylonzacskót, és levegőhöz jutott.
A gyanúsított ezután a szakadt szemeteszsákot egy 11 éves fiú nyakára tekerte hátulról, és őt is percekig fojtogatta. Csak akkor hagyta abba, amikor a többi gyerek szólni akart a tanároknak - ismertette. A rendőrségen az ügy miatt szerdán tettek feljelentést.
A megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a 14 éves fiút, akit súlyos testi sértés kísérletével is gyanúsítanak. Amikor ugyanis megtudta, hogy szóltak a rendőrségnek, az iskolában megrúgta az egyik korábbi sértettet.
A fiatalkorú gyanúsított nem tagadta a bűncselekményeket, azt mondta, csak "hülyeségből" csinálta - tette hozzá a szóvivő. A rendőrség kezdeményezi a fiú előzetes letartóztatását.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.