Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ben Kingsley szerint színészeknek kellene előadniuk Shakespeare műveit az iskolákban, mert így jobban megértenék a...

Ben Kingsley szerint színészeknek kellene előadniuk Shakespeare műveit az iskolákban, mert így jobban megértenék a gyerekek a drámaíró darabjait, mintha csak olvasnák. Az Oscar- és Bafta-díjas színész egyúttal arra biztatta a brit iskolákat: adjanak esélyt a nebulóknak, hogy az előadásokon keresztül megszeressék Shakespeare-t - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.
Kingsley, aki 15 éven át volt a Királyi Shakespeare Társulat tagja, úgy vélekedett: a jó előadás életre kelti a történeteket, és felébreszti a tanulók érdeklődését a legnagyobb brit szerző iránt.
A színész felidézte, hogy miután elhagyta a társulatot, de még nem forgatta le az 1982-ben készült Gandhi című filmet, maga is egy csapat Shakespeare-színésszel járta az amerikai iskolákat. Az osztálytermekben adtak elő jeleneteket a szerző színműveiből. "A diákok a homlokukra csaptak, és azt mondták: hú, tehát ezt akarta mondani!" - mesélte.
A 69 éves filmsztár hangsúlyozta, hogy igenis szükség van a gyerekek érdeklődésének felkeltésére, ugyanakkor megfelelő feltételeket is biztosítani kell hozzá. Az elmúlt héten egy sor kimagasló brit színész, köztük Michael Gambon és Zoe Wannamaker vallott arról, milyen nehéz volt megküzdenie Shakespeare prózájával. A Downton Abbey tévésorozatból ismert Jullian Fellowes pedig kijelentette, hogy Shakespeare megértéséhez külön tanulmányokra lenne szükségük az embereknek. Kingsley viszont úgy fogalmazott: "nagyon kell vigyáznunk arra, nehogy a múltba száműzzük, és idejétmúlt szerzőként kezeljük Shakespeare-t".
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.