Savval öntötték le a kecskeméti diákokat

A diákok könnyebb sérüléseket szenvedtek.

  • Eduline

Egy pizzéria külső részén szórakozó diákokat öntött le valaki savval - írja a baon.hu.

A portál szerint a támadásban hárman sérültek meg, de szerencsére csak könnyebben.

A rendőrség már nyomoz, súlyos testi sértés kísérlete gyanújával. Az ügyben egy 32 éves nőt gyanúsíthatnak, akit már ki is hallgattak.

 

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.