Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Rosszabb volt a magyar diákok teljesítménye az OECD átlagnál a 2012-es PISA-felmérés eredményei szerint.

Rosszabb volt a magyar diákok teljesítménye az OECD átlagnál a 2012-es PISA-felmérés eredményei szerint. A kedden nyilvánosságra hozott eredményeket Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelte, a felmérés alátámasztja, hogy a köznevelés megújítása nem tűrt halasztást.
Az államtitkár ismertetése szerint a 2012 tavaszán készült mérések alkalmával a diákok teljesítménye szövegértés, matematika és természettudományok területén is alacsonyabb lett az OECD-átlagnál.
A mérésben résztvevő fiatalok többsége 2003-ban kezdett iskolába járni, a romló eredmények iskolás koruk kezdeti szakaszának kritikus következményei - állapította meg Hoffmann Rózsa. A PISA vizsgálat a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el. A 2012-es PISA-felmérés eredményeiről szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok el, a matektesztet pedig itt próbálhatjátok ki.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.