Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Robbanás történt egy tanzániai általános iskolában szerdán, a detonáció következtében legalább öt kisgyerek életét vesztette - közölte a helyi rendőrség.
A hatóságok vizsgálják, hogyan kerülhetett az iskola épületébe a robbanószerkezet, amelyet egy gyerek felvett a földről abban a hitben, hogy az csak egy fémdarab.
A robbanásban három gyermek a helyszínen meghalt, kettőt kórházba szállítottak, de már nem tudtak segíteni rajtuk.
Az iskolában további 24 gyerek megsebesült a detonációban.
Terepjáró hajtott egy ausztráliai iskola épületébe, két diák meghalt
Személygépkocsi hajtott bele kedden egy ausztráliai iskola melléképületébe, és halálra gázolt két gyereket, 23-nak pedig sérüléseket okozott - közölte a rendőrség. A hatóságok nem gyanakszanak szándékosságra. Öt sérült nyolcéves kisiskolást kórházba szállítottak, de két kisfiún már nem tudtak segíteni, a kórházban belehaltak sérüléseikbe. Egy sérült kislány állapota súlyos, kettőé pedig stabil.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.