Rétvári beszólt a Tanítanéknak a tegnapi tüntetés után

Egyre kevesebb a Tanítanék Mozgalom tevékenységének szakmai tartalma, az már nem a pedagógusokról vagy az iskolákról szól, hanem politikai célokról - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1-en ma reggel.

  • MTI
MTI Fotó: Marjai János

Az államtitkár a Tanítanék Mozgalom által vasárnapra szervezett tüntetésre reagált, amelyen a résztvevők a magyar oktatásügy megújítását, Balog Zoltán szakminiszter távozását követelték és a civil szervezetek működésének megnehezítése ellen tiltakoztak a Parlament előtt.

Rétvári Bence elmondta: a munkájába 250 szakértőt bevonó köznevelési kerekasztalnak - amelyre a mozgalom képviselőit is meghívták - már 14 ülése volt, a hat munkacsoportnak pedig összesen csaknem száz ülése. Ha az elmúlt egy évben valaki tenni akart valamit az iskolákért, gyerekekért, pedagógusokért, akkor ezt a kerekasztalon meg tudta tenni, hiszen számtalan rendelet- és törvénymódosítás, valamint más szervezeti átalakítás valósult meg a köznevelési kerekasztal munkájának eredményeként - jelentette ki.

Hozzátette: a mozgalom azonban "nem hajlandó" eljönni a kerekasztal üléseire. Az ennek okát firtató kérdésre az államtitkár azt válaszolta: a szervezet a szakmai irányból elmozdult egy politikai irányba, tevékenysége már nem a pedagógusokról vagy az iskolákról szól. A politikus erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ha valaki javítani akar a közoktatás helyzetén, akkor tárgyal, ha valaki politizálni akar, akkor tüntetéseket szervez. "Nyilván az is legitim", csak "ne bújjanak az iskolák, pedagógusok mögé, ha igazából nem az iskoláról akarnak beszélni, hanem a kormányról, mert azzal van problémájuk" - fogalmazott.

A köznevelési kerekasztal munkájáról elmondta, hogy most a tartalmi kérdések vannak soron, a Nemzeti alaptanterv. Ez arról szól, hogy a diákok megtanulható és a jövőben használható tudást szerezzenek a jövőben használható módszerrel, hiszen a most iskolába járó gyerekeknek legalább 30 százaléka olyan munkakört fog betölteni, amely még nem is létezik - hangsúlyozta.

Heti Rétvári: Hatalmasat trükközött az államtitkár az iskolakerülők számával

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.