Rasszista az Isteni színjáték? Törölnék a tantervből Dante művének több részét

Vita robbant ki Olaszországban, miután többen azzal a követeléssel álltak elő, hogy töröljék a tantervből Dante műve...

  • MTI

Vita robbant ki Olaszországban, miután többen azzal a követeléssel álltak elő, hogy töröljék a tantervből Dante műve, az Isteni színjáték "rasszistának" és "antiszemitának" ítélt részeit.

Az ország vezető sajtóorgánumaiban tudósok és közírók adtak hangot a javaslat elleni tiltakozásuknak. Szerintük az Isteni színjáték egyes passzusainak elhagyása olyan lenne, mintha a Sixtusi-kápolna freskójának néhány alakjára alsónadrágot húznának, Botticelli Vénusza pedig bikinit kapna - olvasható az Avvenire című katolikus lapban.

Azt, hogy ne tanítsák az Isteni színjáték egyes részeit, a Gherush92 nevű emberi jogi szervezet követelte. Az ENSZ-tanácsadóként is tevékenykedő csoport szerint a XIV. század első feléből származó verses mű néhány éneke rasszista és antiszemita, emellett iszlámellenes sztereotípiákat sorakoztat fel. Ezeket a részeket nehéz megérteni, és csak ritkán sikerül helyesen értelmezni őket. Amennyiben mégis tovább tanítják a kifogásolt sorokat, legalább biztosítani kell, hogy körültekintően kezeljék őket - érvelnek.

Nem tetszik a szervezetnek többek közt a 34. ének, amelyben Dante a pokol legmélyebb pontját írja le. Itt van a Jézust eláruló Iskariót, azaz Júdás, valamint Caesar gyilkosai, Cassius és Brutus. Júdás sorsa folyamatos gyötrelem. Némileg "feljebb", a pokol kilencedik bugyrába küldte az író Mohamed prófétát és vejét, Alit, akiknek végtagjait egy ördög szakadatlan levágja és mély sebeket ejt rajtuk.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.