Pokorni odaszúrt Hoffmann Rózsának: "joga van megváltoztatni a véleményét"

Hoffmann Rózsa meglepő kijelentéséről, a hallgatói önkormányzatokról és a Klebelsberg-központ átalakításáról is beszélt Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, a XII. kerület polgármestere a HírTv P8 című műsorában.

  • Eduline
Pokorni Zoltán. Szerinte a tankerületeknek minél nagyobb önállóságot kell adni
Fazekas István

Nem lenne helyes, ha politikusok nyilatkozatait értékelné, de mindenkinek joga van a véleményét megváltoztatni - reagált Pokorni Zoltán Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár e heti nyilatkozatára. Hoffmann Rózsa - aki 2013-ban még sikertörténetnek nevezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozását - szerdán az RTL Klub Híradójának úgy nyilatkozott: a jogszabályt nem ő alkotta, ezért is szólt elég hamar, hogy ez így nem fog működni. Szerinte ugyanis egy központból 198 tankerületet közvetlenül lehetetlen jól irányítani.

Pokorni Zoltán a Hír TV-nek azt mondta: a 198 tankerületnek kell minél több döntési jogot adni, már-már az autonómiáig elmenve, szabályokkal össze kell fogni őket, de nem napi kézi vezérléssel. Szerinte ebbe az irányba megy az új összetételű kormány politikája is. 

"Továbbra is túl sokat markolunk", túl sokat akarnak a gyerekeknek megtanítani, és csak duzzad a Nemzeti alaptanterv, s a hátrányos helyzetű diákok iskoláit sem tudták megerősíteni - említett néhány problémát. 

A hallgatói önkormányzatokról a korábbi oktatási miniszter azt mondta: önmagában nem a HÖK a baj, bár valóban eluralta egyfajta haszonelvű szemlélet, de ebből nem az fakad, hogy nincs rá szükség. Az nem jó, ha gazdasági társaságot, vállalkozásokat visznek. A hallgatói önigazgatás fontos terep sok minden megtanulására, s nagy hibát követnének el, ha a válságtünetek miatt "a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket". Kiemelte: nem dobhatják oda az egyetemek a gólyatáborok szervezését a HÖK-öknek.

Örül Navracsics Tibor uniós biztosi megbízatásának - jegyezte meg, hozzátéve: azt javasolja, a felsőoktatás területén emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.