Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tíz év óta először nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az...

Tíz év óta először nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban. A kormányfő a tavalyi nemzetközi diákolimpiákon eredményesen szereplő magyar diákok és tanáraik tiszteletére rendezett ünnepségen mondta ezt, ahol kitüntetéseket adott át.
Beszédében a miniszterelnök kiemelte, a nemzetközi diákolimpiákon elért magyar sikerek azt bizonyítják, hogy a sokszor lesajnált magyar oktatási rendszer még mindig képes lépést tartani a világ élvonalával. Ugyanakkor éppen a diákolimpiákon sikereket elérő tanulók példáját nevezte a legerősebb érvnek arra, hogy "ha eredményt és sikert akarsz, nem hagyatkozhatsz az unott napi rutinra".
A kormányfő beszédét követően Balog Zoltán erőforrás-miniszterrel adta át az elismeréseket a 2013-as - kémiai, fizikai, biológiai, matematikai, földrajzi, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, valamint informatikai - diákolimpiákon sikereket elérő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.