Németh Szilárd lebolsevikozta a keddi tüntetőket

A Fidesz alelnöke szerint "bolsevik diktátum", hogy a tüntetők bocsánatkérést várnak 12 pontjuk végrehajtása mellett a kormányzattól.

  • Eduline

 

MTI / Koszticsák Szilárd

A rezsibiztosként is ismert Németh Szilárd a 168 Óra hasábjain illette kritikával a keddi pedagógustüntetés vezetőit, köztük leginkább Pukli István igazgatót, valamint a követeléseiket minősítgette a politikus.

Már az egész ló kilóg! Semmi köze sincs se az iskolához, se a közneveléshez, se a pedagógiához. Nyílt politikai zsarolás, igazi bolsevik diktátum. Ennek hallatán még Lukács György vagy Szamuely is megnyalná mind a tíz ujját.

- fogalmazott a politikus. Németh szerint egy olyan csata zajlik, amit a kormány fog végül megnyerni.

Némethet állítása szerint nem lehet meggyőzni arról, hogy pártatlan a személyek szervezik a sztrájkot, úgy véli, hogy olyan alak áll mögöttük, akik valamilyen pártot vagy ellenzéki érdeket szolgálnak, ismét felemlegette Soros György nevét is. Úgy véli, hogy Pukli István is direkt politikát vitt a Teleki Blanka Gimnéziumba.

Pukli úgy viselkedik, mint egy jól képzett ügynök

- mondta Németh a lapnak, egyértelmű utalást is tett arra, hogy "Ávós nagypapával vajon kié lenne? Most tényleg azt tetszik gondolni, hogy magától és szakmai meggyőződésből cselekszik ez a kalandos életű elvtárs?"

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.