Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Annyira nyomja a kormány a természettudományos területet, hogy nem lennék meglepve, ha már emiatt utálnák meg a...

"Annyira nyomja a kormány a természettudományos területet, hogy nem lennék meglepve, ha már emiatt utálnák meg a fiatalok, és emiatt választanának teljesen más pályát. Az egy dolog, hogy a felsőoktatásban ezen, illetve a műszaki a területen van a legtöbb állami ösztöndíjas hely, hiszen ilyen végzettségű fiatalokra van leginkább szükség. Még az is érthető, hogy próbálják a fiatalokat ebbe az irányba terelni, csakhogy nem jól csinálják, a kényszer ugyanis többnyire tiltakozást szül" - olvasható a Szamárpad blogon.
"A természettudományok erőltetésének legújabb színterei a kéttannyelvű iskolák, a működésüket szabályozó rendelet szerint ugyanis a 9-12. évfolyamon idegen nyelven tanítható tantárgyak közül kizárja a jelenleg legelterjedtebb matematika és történelem, valamint a számítástechnika célnyelven oktatásának lehetőségét. A Nyelvtudásért Egyesület szerint így aránytalanul eltolódna a két tannyelvű képzés a természettudományok irányába. Vajon ez véletlen lenne? Nem túl valószínű…" - a teljes posztot a Szamárpad blogon olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.