Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Egyre többet hallani, hogy az oktatási rendszernek kellene alkalmazkodnia a diákok egyéni képességeihez és szükségleteihez. Ez a kép tökéletesen összefoglalja a lényeget.
Nemrég mi is beszámoltunk egy izlandi tanár listájáról, amelyben azt fejtegeti, mit kellene a kukába dobni ahhoz, hogy tényleg sikeres legyen az oktatási rendszer. Ezek között van az uniformitás és a csoportmunka hiánya is, amelyek helyett személyre szabott oktatásra és kreativitásra lenne szükség.
Az észak-európai államok mindkettőben sokkal jobbak, mint Magyarország: több norvég iskolában például az úgynevezett storyline-módszerrel tanítanak, amelynek lényege, hogy a diákoknak egy történetbe helyezkedve, csoportokban kell feladatokat megoldaniuk. A egyik iskola igazgatója szerint a módszer demokráciára nevel és empatikusabbá tesz.
Finnországban tantárgyak helyett hamarosan jelenségek, témák szerint osztják majd fel a tananyagot, ami jobban felkészíti a diákokat a felnőtt életre. Emellett kis csoportokban oldanak meg sokszor játékos és kreativitást igénylő feladatokat.
Az alapelv? Íme:

De ha már skatulyába kényszerítő szabályokról beszélünk, gondolhatunk akár a ''fiúknak inget, nadrágot, lányoknak szoknyát, blúzt'' elvre is, amelyet a Cambridge-i Egyetem egyik kollégiumában nemrég írtak felül. A közvetlen kiváltó ok egy transznemű diák kampánya volt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.