Nem hisznek Hoffmann Rózsának a tanári szakszervezetek

Éles szavakkal bírálta Hoffmann Rózsát a két legnagyobb hazai pedagógusszakszervezet vezetője, miután az oktatási...

  • MTI
Nem hisznek az oktatási államtitkárnak a szakszervezetek. Szerintük nem lesz béremelés

Éles szavakkal bírálta Hoffmann Rózsát a két legnagyobb hazai pedagógusszakszervezet vezetője, miután az oktatási államtitkár egy interjúban ismét azt állította: még idén bevezethetik az életpályamodellhez kötött béremeléseket, ezért az emberi erőforrás miniszterrel tavaly november óta tárgyaló érdekvédők sztrájkfenyegetése okafogyott - írja a csütörtöki Népszava.

A lap szerint Galló Istvánné, a sztrájkbizottságban részt vevő Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke nem érti, Hoffmann Rózsa miért állítja továbbra is azt, hogy idén szeptembertől bevezetik az életpályamodellhez kötött béremelést, holott egy Európai Bizottságnak megküldött kormánydokumentum bizonyítja, tavaly október 4-én kormánydöntés született arról, hogy 2014-re halasztják a fizetésemelést.

Az érdekvédő szerint ráadásul hiába kötnék "gazdasági mutatókhoz" a bérrendezést, hiszen 2013-ra a gazdasági előrejelzések "sem ígérnek semmi jót", ami pedig tovább fokozza a tanárok bizonytalanságát. "Kinek higgyen az ember, egy államtitkárnak vagy egy kormánydöntésnek?" – tette fel a kérdést Galló Istvánné.

Galló Istvánné a lapnak elmondta: a sztrájktárgyalásokon január 15-ig megállapodásnak kellene születnie. Egy "nyers változat" már elkészült az erőforrás-minisztérium és a sztrájkbizottság közös munkacsoportjaiban, de annak elfogadásáról még a kormánynak és a szakszervezeteknek is dönteniük kell.

A kabinet már meg is szegte a sztrájktárgyalásokon tett egyik ígéretét, miszerint a közoktatás kivételt képez majd a közszférában bevezetett kényszernyugdíjazás alól, azaz bizonyos feltételek esetén továbbra is dolgozhatnak majd a nyugdíjkorhatárt betöltött pedagógusok – közölte Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az újsággal.

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu

Nem várnak csodára a NOKS-dolgozók: aláírásgyűjtésbe kezdtek

Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.