Nehéz rávenni a diákokat, hogy eredeti szoftvereket használjanak?

Átadták a szerzői jogokról és biztonságosabb internethasználatról szóló "Csakeredeti" oktatási program és vetélkedő...

  • MTI
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Átadták a szerzői jogokról és biztonságosabb internethasználatról szóló "Csakeredeti" oktatási program és vetélkedő díjait Budapesten, a verseny a Microsoft kezdeményezésére tavaly indult, idén 139 csapat nevezett.

A legjobb pályázatokat szakmai zsűri választotta ki. Az első helyezést a Szeged Városi Kollégium Fodor József Tagintézményének csapata érdemelte ki, az általuk készített kreatív zászlóval. Második helyezett lett a györkönyi Művelődési ház Overflow nevű csapata, a harmadik helyet a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Á Lá Cool nevű csapata, a negyediket pedig a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium Mad Developers csoportja kapta. Az első négy helyezett nyereménye anyagi hozzájárulás házi programjaikhoz, például osztálykirándulásaikhoz.

A "Csakeredeti" program szervezésében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) is részt vett. A 2012-es "Hamisítás Magyarországon" felmérés szerint a magyar lakosság 21 százaléka nyitott illegálisan másolt, letöltött számítógépes programok vásárlására, ha azokhoz az eredeti árnál jóval olcsóbban jutna hozzá.

A felmérésből kiderült, hogy a hamis termékek iránti nyitottságot erősen befolyásolja a kor. A fiatalok (30 év alattiak) és a fiatal középkorúak (30-45 évesek) az átlagosnál jóval nyitottabbak, míg a középkorúak és az idősek az átlagosnál jóval elutasítóbbak. A tavalyi adatok szerint a fiatalok 34 százaléka, míg az idősek 9 százaléka vásárolna hamis terméket. Az olyan ingyenes internetes oldalakat, ahol hozzáférhetők nem legális forrásból származó filmek és zenék, a teljes lakosság 19 százaléka használna.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.