Munkásszálló lett az iskolából egy Vas megyei faluban

A gyerekek Celldömölkre és Sárvárra buszoznak iskolába.

  • Eduline
pixabay

Nagysimonyiban az általános iskolát munkásszállóvá alakították át - írja a Nyugat.hu.

A falu polgármestere azt mondta a lapnak, körülbelül tíz éve már nem működött az általános iskola. A gyerekek Celldömölkre és Sárvárra buszoznak iskolába.

Mivel az ukránokat foglalkoztató sárvári cég folyamatosan szállást keresett dolgozóinak, így úgy gondolták, hogy a kihasználatlan épületet átalakítják, hogy 11 szobával, körülbelül 40 főnek helyet biztosítsanak.

Az egykori iskola két részből áll, összesen 850 négyzetméteren terül el. Még nincs teljesen kész a munkásszálló, de 11 ukrán vendégmunkás beköltözhetett a már átalakított részekbe.

Nem először ázott be a siralmas állapotban lévő egri iskola

Nem idén ázott be először az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola, már 2017 őszén is problémák voltak az épületben. Kunhalmi Ágnes (MSZP) országgyűlési képviselő írásban tett fel kérdéseket az Emberi Erőforrások Minisztériumának az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskoláról - ez az az egri iskola, ahol vizes falak, omladozó vakolat, földre terített felmosórongyok, vödrök várták a diákokat szeptember első napjaiban.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu