Náci felvonulással ünnepelt az iskola, lemondott az igazgató

Egy tajvani iskolában valami egészen megmagyarázhatatlan dolog történt.

  • Eduline

Kénytelen volt lemondani egy tajvani középiskola vezetője, miután világméretű botrány támadt a suli körül.

Múlt pénteken a diákok az iskola alapításának évfordulóját ünnepelték, amit valamiért náci felvonulással körítettek. Az AFP hírügynökség szerint az igazgató náci karlendítéssel üdvözölte a horogkeresztes táblákkal, SS-egyenruhában vonulgató diákokat.

Az eseményről készült fotók hamar elterjedtek a neten, amibőől óriási nemzetközi botrány kerekedett, így az ország oktatási miniszterének is elnézést kellett kérnie.

(DW)

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.