Minek a házi feladat? Ebben az iskolában sokkal jobb dolgot találtak ki

Az egyetlen racionális lépés a házi feladatok eltörlése volt az iskola szerint.

  • Eduline
AFP / Eugene Odinokov

A Marion iskola tanári kara úgy döntött, hogy 2017 őszétől kezdődően a hagyományos házi feladatokat 20 perces kötelező olvasási idővel helyettesítik az általános iskolai tanulók számára - írja a 24.hu.

Az iskola közlése szerint tanulmányok bizonyítják, hogy a gyerekek számára előnyös a néma és hangos olvasás, míg az egyéb feladatmegoldások hatékonyságát eddig nem sikerült bizonyítani.

A diákoknak lehetőségük lesz, hogy saját könyvüket kiválasszák, a tanárok útmutatásával, amit aztán délutánonként olvasgathatnak otthon.

A döntést azzal is indokolta az iskola, hogy ha a tanárok napi 6-8 órában nem tudják átadni a tudást, akkor azon már vajmi keveset segít a házi feladat.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.