Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Az Európai Unióban jobb a helyzet, de nálunk is enyhe javulás történt.

Az Eurostat mérései öt éves ciklusra vetítve vizsgálta, hogy az Európai Unió tagállamaiban hogy alakult az elszegényedés és a kirekesztettség veszélyének kitett gyerekek száma - írja a 444. Az EU-ban összesen 25 millió gyerek van kitéve ennek, ami a 18 év alattiak körében 26,9 százalék.
Magyarországon az elmúlt öt évben némileg mérséklődött a számuk, összesen 608 ezer gyerek veszélyeztetett a családja anyagi helyzete miatt. Ez 1,6 százalékos csökkenést jelent, de a friss jelentés szerint jelenleg 36,1 százaléka a magyar gyerekeknek él a szegénység határán.
Az EU átlagában is mérsékelt csökkenést mértek, 0,6 százalékos értékkel. Ennek oka, hogy Görögországban majdneml 10 százalékkal romlott a helyzet (37,8 százalék), de Romániában (46,8 százalék) és Bulgáriában (43,7) önmagában magas ezen gyerekek aránya.
Heti Rétvári: A szegények saját jövedelmükből tengődnek, köztük az iskolából kiesettek
Bár az EMMI szerint is 42 ezer diák esett ki az iskolából 16 évesen, az államtitkár szerint nincs veszély, mert logikája szerint saját jövedelmükből élnek. Az országgyűlés hétfői ülésén folytatódott az oktatási törvények vitája, ezzel kapcsolatban - a nem szakpolitikus - Rétvári Bence államtitkár megjelenése miatt biztosra lehetett venni, különleges gondolatok is elhangoznak majd az ülésteremben.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.