Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Itt a megoldás! Legalábbis egy megoldás, persze lehet, hogy több is lehetséges.

Emlékeztek még arra a feladatra, amit egy szülő posztolt a Facebookra?
Az elsősök könyvében közölt fejtörő bizony a felnőtteknek is gondot okozott.
A Nyelv és Tudomány oldalán azonban Kálmán László közölte a megoldást:
„A cél az, hogy ne legyen olyan sor, hogy egy bizonyos mássalhangzót minden név tartalmaz. Mivel a második sorban már mindegyik név tartalmaz „r” mássalhangzót, ez kizárja onnan Rudit és Rolandot, tehát oda csak Jusztin kerülhet. A harmadik sorban mindegyik névben van már „l” mássalhangzó, tehát a fennmaradó Rudi és Roland közül oda csak Rudi kerülhet. Így marad az első sorba Roland, ami szintén nem okoz problémát.”
Botrányos feladat az olvasókönyvben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.