Megjöttek a számok: ennyit költött oktatásra a kormány

Öt év alatt nem nőtt az oktatásra költött összeg.

  • Eduline

A legújabb költségvetési zárszámadásra hivatkozva arról ír a napi.hu, hogy 2010 és 2015 között az oktatásra fordított állami pénzek mértéke gyakorlatilag stagnált.

A portál szerint az állam 2015-ben 17,8 százalékkal költött többet oktatásra, mint 2010-ben, ami átlag alatti növekedés, raádásul, mint írják, ez arra volt elég, hogy épp megőrizze a reálértékét, miután 17 szézalék volt az infláció.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.