Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A természettudományok és a műszaki tudományok iránt érdeklődő középiskolai, szakiskolai diákok és tanárok...

A természettudományok és a műszaki tudományok iránt érdeklődő középiskolai, szakiskolai diákok és tanárok kutatómunkáját segíti az Út a tudományhoz projekt. Az összesen 27,3 millió forintos támogatásra november 25-ig lehet pályázni. A témában tájékoztató napot tartottak pénteken a fővárosban.
Csete György Eörs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő igazgatója elmondta, hogy a pénteki programon segítséget szeretnének adni a köznevelés területén az intézményeknek, iskoláknak pályázatuk elkészítéséhez, azért is, hogy minél kevesebb hibás kérelem érkezne be. Eddig 146 ezer pályázatot kezeltek, ami 19 milliárd forint kihelyezését jelentette - tette hozzá.
A kiosztott háttéranyag szerint az Útravaló Ösztöndíjprogram keretében indított Út a tudományhoz projekt célcsoportja a természettudományok, a műszaki tudományok és a matematika iránt érdeklődő, legalább 10. évfolyamos középiskolai és szakiskolai tanulók és tanáraik. Cél a tanulók tehetséggondozása oly módon, hogy mentori támogatással kipróbálhassák magukat az egyéni és csoportos kutatásokban.
A program keretében egy tanár vezetésével legfeljebb öt diákból álló kutatócsoportok végezhetnek közös munkát a tanévben. A legfeljebb 750 ezer forintos támogatásra a köznevelési intézmények pályázhatnak. A kutatásban résztvevő tanulók havi 3-5 ezer, a kutatásvezető mentor havi 7 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.