Még szorozni és osztani sem tud a brit diákok többsége

A legtöbb diák az alapműveleteket sem képes elvégezni, vagyis nem tud osztani és szorozni, mire elvégzi a középiskolát.

  • Eduline

A legtöbb diák az alapműveleteket sem képes elvégezni, vagyis nem tud osztani és szorozni, mire elvégzi a középiskolát. Mark Dawe, az egyik legnagyobb brit vizsgabizottság elnöke szerint egyre kevesebben képesek hasznosítani a megszerzett matematikatudást a mindennapi életben – írja a The Telegraph.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szakember úgy véli, hogy a jelenlegi tananyag több sebből vérzik: nem tudja kielégíteni sem a kiugróan tehetséges, sem a gyengébben teljesítő tanulók igényeit. A 16 évesek csaknem fele a közepes szintet sem éri el az országos felméréseken. Mark Dawe szerint ezek a diákok „funkcionális matematikai analfabéták” lesznek – ahogyan a felnőttek körülbelül egynegyede ma sem boldogul a legalapvetőbb matematikai számításokkal.

„A legnagyobb gond, hogy minden tanárnak mást jelent a matematika, ezért mindenki másként tanítja, ami miatt a diákok különböző szintű felkészítést kapnak” – magyarázta Mark Dawe egy konferencián, hozzátéve, hogy az általa vezetett vizsgabizottság már nekilátott kidolgozni a hatékonyabb matematikaoktatás irányelveit. Egy 12 éves diák matematikatudásának viszont csodájára járnak az egyetemi professzorok – a kis zseniről itt olvashatsz bővebben.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.