LeBron James több ezer diákot támogat tanulmányaiban, most vidámparkba vitte őket

Az elmúlt évek legismertebb amerikai kosárlabdázója egy saját programot megvalósítva próbálja megszépíteni szülővárosa gyerekeinek életét. 1100 fiatalnak biztosít továbbtanulási lehetőséget az akroni egyetemen.

  • Eduline

A Michael Jordan nyomdokaiban járó LeBron James nem csak a Cleveland Cavalieres pályáján igyekszik a legjobb teljesítményre, a pályán kívül is minél többet próbál tenni közösségéért. Családi alapítványa egyetemi ösztöndíjat ad a tehetséges fiataloknak, tanácsadói központot működtet, hátrányos helyzetű tanulóknak igyekszik segíteni a lemorzsolódás ellen, valamint az I Promise kampányával az egyetemig segítik a fiatalokat.

A kosárlabdázó szülővárosa, Akron egyetemével a közelmúltban megállapodott, hogy a programban szereplők közül 1100 fiatalnak biztosítanak egyetemi ösztöndíjat. Elsősorban a helyi afrikai-amerikai közösségek részesülnek a támogatásból, de mások előtt is nyitva állnak az alapítvány kapui.

Az I Promise kampány nem csak a tanulásban való segítségről szól, hanem az Akron városában a gyerekek életminőségének javítása is a célok között szerepel. LeBron James kedden szülővárosának 5000 diákját és családjukat látta vendégül a helyi vidámparkban.

The LeBron James Family Foundation hosts their second annual We Are Family Reunion at Cedar Point today ������������

James Family Fanpage (@teamjamesfamily) által közzétett fénykép,

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.