Lázár szerint nem valós probléma az, amiért a pedagógusok tiltakoznak

Lázár János a kormányinfón beszélt a közoktatás problémájáról is. Szerinte nem kell bocsánatot kérni, mert a pedagógusok komoly béremelést kaptak. Szerinte nem valós társadalmi probléma az, amit az oktatásban zajlik, de azért a kormány dolgozik rajta, miközben a tanárok a gyerekeket felhasználva akcióznak.

  • Eduline
[[ Képelem () ]]

Elmondta, a kormány tiszteletben tartja a tüntetéshez való jogot, és azt is, ha vannak olyan pedagógusok, akik elégedetlenek a rendszerrel. Elismételte, 2011-12-re a köznevelés csődbe jutott, az önkormányzatok 1300 milliárd adósságot halmoztak fel, és a tartalom, minőség is rossz volt.

Azt mondta, 2014-ben elsöprő fölénnyel nyerte meg a Fidesz a választást, ha ez a mostani gond valódi társadalmi probléma lett volna, akkor ez látszott volna az eredményen. A tiltakozók csak politikai célokra használják fel a gyerekeket, de közben van szakmai probléma, amivel a kormány köznevelési kerekasztala kompetens.

Azt is mondta, hogy 266 milliárd forintos pedagógusbér-emeléssel és 380 milliárd forintos európai uniós fejlesztéssel "nem mi vagyunk azok, akiknek bocsánatot kell kérniük".

Politikai tiltakozásnak és kormányellenes demonstrációnak nevezte azt, amit a tiltakozó tanárok csinálnak. Ez érdekes, mivel korábban a kormányzati álláspont az volt, hogy a tiltakozók valójában az ellenzéki pártok ellen tüntetnek.

Szerinte a bocsánatkérés nem szakmai javaslat. Mint ismert, a Tanítanék Mozgalom ezt is elvárja Orbán Viktortól, aki tegnap viccnek nevezte a követelést.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

[[ CustomHTML ]]
Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.