Közmunkára ítélték a diákját felpofozó Csongrád megyei tanárt

Százötven óra szellemi munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélte a Makói Járásbíróság csütörtökön azt az apátfalvi tanárt, aki május elején bántalmazta egy diákját.

  • MTI

A bíróság közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a 29 esztendős férfit. A kollégái által lelkiismeretes, segítőkész pedagógusnak tartott vádlott 2010 óta dolgozott angol-számítástechnika szakos tanárként a Csongrád megyei község iskolájában, ahonnan a történtek miatt május 23-án elbocsátották.

A pedagógus május 8-án, kora délután az iskola udvarán észrevette, hogy a későbbi sértett – egy magatartási és tanulmányi problémákkal küzdő nyolcadikos fiú – és egy diáktársa között tettlegességig fajuló vita alakult ki. A tanár kérdőre vonta a fiút, aki azt felelte, hogy nem csinált semmit; ezért indulatában meglökte. A diák ekkor tiszteletlenül szólt vissza a tanárnak, mire a férfi önuralmát elveszítve pofon csapta, és kétszer megrúgta.

A tanár ekkor közölte diákkal, hogy elviszi az igazgatóhoz, hogy ott beszéljék meg a történteket. A fiú azonban nem akart engedelmeskedni, ezért a tanár a ruháját megragadva vitte föl az irodához. Az iroda ajtajához érve a fiú ismét távozni akart, ezért a tanár a vállánál megfogva a falhoz szorította, miközben továbbra is emelt hangon beszélt hozzá. Az igazgató az irodából a kiabálást meghallva kilépett, és behívta a sértettet.

A tárgyaláson a vádlott nem tett vallomást, de az eljárás során korábban elmondta, megbánta a történteket, magatartását maga is pedagógushoz méltatlannak tartja. Lakatos Lajos Sándor bíró a döntés indoklása során kifejtette, az enyhítő körülmények túlsúlya – köztük a jelentős sértetti közrehatás miatt – döntött úgy, hogy az ügyészség által indítványozott felfüggesztett szabadságvesztés helyett közérdekű munka végzésére kötelezi a vádlottat. A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.