Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A nyolc- és kilencéves gyereket szemtanúként hallgatták meg a rendőrök.
A dél-németországi Oer-Erkenschwickben az iskolából tartott hazafelé egy nyolc- és egy kilencéves kisfiú, mikor az út túloldalán egy nő szeretett volna kitolatni egy háztól, ám nem figyelte az utat, így egy szabályosan parkoló autóba gurult a kapubejáróról - írja a Süddeutche Zeitung.
Csak az autókban történt kár, viszont a nő elhajtott.
A két kisfiú "nyomozósat" kezdett játszani: elmondták otthon a szüleiknek, hogy mi történt, ők értesítették a rendőrséget.
Hogy segítsék a nyomozást, nagy alapossággal lerajzolták a történteket, az autó haladási irányát és az ütközés módját is feltüntették rajta. A fiúk szóban azzal egészítették ki a rajzukat, hogy a nő az ütközés után egy ideig mérlegelte a kárt, ezt követően hajtott el. A rendőrök a rendelkezésre álló információk szerint elkezdték felkutatni az érintett autósokat.
(null)
(null)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.