Kiosztotta tanárát az amerikai diák, imádják érte: videó

A rasszizmusról beszélt egy amerikai tanár, egy diákja viszont nem értett egyet az elhangzottakkal. Nem mindennapi tanóra lehetett, az biztos. Az erről készült videót rengetegen látták már.

  • Eduline
Shutterstock

Rengetegen látták már azt a videót, ami a múlt héten készült egy amerikai iskolában. A tanár épp arról beszélt a diákoknak, hogy a rassziszmusnak lehetnek fehérek is az elszenvedői.

Egy diák ezzel nem egészen érett egyet, és heves vitába szállt a tanárral. „A rasszizmus az emberek rendszerszintű elnyomásán alapul. A fehérek ennek sosem voltak elszenvedői. A jövőben esetleg előfordulhat, de a történelem folyamán még sosem nyomták el a fehéreket” – mondta.

A lány a tanár szemére hányta, hogy fehér emberként ő mondja meg, mi rasszizmus és mi nem az, ami szerinte évszázadok óta így megy, ezért nem hisz neki.

A többiek megtapsolják osztálytársukat, és a videónak vége szakad. Sajnos egyelőre az amerikai sajtó sem tudta megfejteni, hol készült a videó, és hogyan reagált a tanár a kritikára.

A felvételt mindenesetre már 2,5 millióan nézték meg.

 

High school student schools teacher on what Racism really is.

High school student schools teacher on what Racism really is.SAY IT LOUDER FOR THE PEOPLE ALL AROUND THE WORLD WHO CANT GET THEIR HEADS OUT OF THEIR ASSESFor more:http://bit.ly/1J4iGYK

Posted by But That's None Of My Business on Thursday, 4 February 2016
Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.